Kérdése van? Hívjon minket! +36-30/379-3085

Blog

Mi is az EM (Effektív Mikroorganizmusok - emTech)?

2015.03.03 21:24

Egy rendszer, azaz rend szer.

A józan megfigyelés tudományos szempontok szerinti elemzése hozta létre Japánban. A túlnépesedett országban a rizs évről évre önmaga utáni termesztése (monokultúra) során figyelték meg az ottani termelők, hogy az évek során nemcsak a termés mennyisége csökkent, de minősége is egyre romlott. Ennek javítására használták talajoltóként az erdőkből a rizsföldekre szórt természetesen komposztálódott termékeny humuszréteget.

Innen indult el a japán egyetemeken keresztül most már tudományosan előkészített útján a hatékony mikroorganizmusok (EM) útja az Ember és a Természet közös szolgálatára.

Úgy válogatták össze a fotószintetizáló és tejsav baktériumok, a sugár- és moszatgombák asztalközösségét, hogy azok egymás anyagcseréjét segítve, a természetben velük együtt létező élőlények (növények, állatok és az ember) létezését segítsék, kiegészítsék.

Az egyoldalú, sokszor nem természetes eredetű anyagok tápanyagként, táplálékként, kozmetikumként, stb. való használata nemcsak eltávolította az embert és az általa alakított környezetét a természetestől, hanem olyan változásokat idézett elő a környezetben és az élő szervezetben is, amelyek kedvezőtlen folyamatokat indikáltak azok között. A vegyi anyagok a talajban, a vízben és az élőlényekben egyaránt a savas pH felé tolták a közeg kémhatását, mely egyértelműen a gombásodásnak és a fertőző (patogén) baktériumok felszaporodásának kedvezett.

Így van az a növény és talaj közötti kapcsolatban, az élő szervezetek sejtjeiben, szöveti állományában, de hogy közérthetőbb legyen az emberi bőr felszínén is. A kedvezőtlen változásokat újabb és újabb beavatkozásokkal, kezelésekkel próbáljuk kiküszöbölni, ahelyett, hogy rendszerben gondolkodva más összefüggésrendszer alapján a rendet állítanánk helyre.

Alapvető gond a sejteken belül a kedvező anyagcseréhez szükséges feszültségkülönbség (kb. 70 mV biztosítása. Ez az egészséges állapot. Ha mindez 40 mV alá esik gyulladásban van a szervezet, jönnek a patogén kórokozók, melyeket már csak művi úton egyedi kezeléssel tudunk kordában tartani. Maga az elhízás, vizesedés folyamatát is ilyen változás előzi meg.

Mit tud az EM technológia és az abban lévő, ökológiai harmóniát képező baktériumok gombák közössége?!

Ha rövid válasz kell adnunk, akkor azt mondjuk: rendet teremteni.

Ha bővebben kívánjuk szemléltetni, akkor ki kell emelnünk a következőket:

  • a pufferhatás révén emeli a közeg (élő és élettelen, illetve ezek együttélésének tere) kémhatását
  • ezzel kiszorítja a közegből a kórokozó gomba és baktérium fajokat, azok számára nem teremt kellő életükhöz alkalmas feltételt
  • a több mint 80 mikróba faj együtt dolgozik, egymásnak „szolgáltat”, az erjesztő és rothasztó folyamatokból az antioxidáns anyagokat termelő, az egészséget egyenletes szinten biztosító folyamatokat tart karban
  • javítja a tápanyag (szerves és szervetlen hatékony beépülését, a salakanyagok rendben történő kiürülését
  • olyan aminosavakat termelnek, melyeket csak ők tudnak a magasabb rendű élőlények számára biztosítani, azaz esszenciálisak
  • összhangot teremtenek az élő szervezet és élettelen világ között és az élőlényen belül is
  • nem kémiai anyag, használata után nem kell figyelni az élelmiszerbiztonsági, a növény- és állategészségügyi elvárásokat, s nem feltétlen kell kikérnie orvosa, gyógyszerésze tanácsait!

Ezekkel az anyagokkal együtt lehet élni, hiszen valamennyi itt van környezetünkben és bennünk egyaránt. Gondolták volna, hogy egy emberben mintegy 6-8 kg tömegű önálló életet élő, de az emberrel együtt dolgozó mikróba tömeg él? Pedig nélkülük nem léteznénk, többek között Ők biztosítják biztonságunkat, s ezzel a harmonikus működésünket.

Önfenntartóak, csupán okos közreműködésünket igénylik. Ésszerűtlen életmóddal, nem megfelelő táplálkozással nem kiirtani, hanem a szervezetbe, szervezetre visszavíve használni kell őket a rend helyreállításában.

Az EM egy rendszer. Ezért alkalmazható a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a természet és a környezet védelmében, helyreállításában, de a test ápolásában, a környezetünk tisztán tartásában és vizeink tisztításában egyaránt.

Az EM az élet megújításának a rend szere!

Dr. Lánszki Imre
ökológus

Forrás: www.emtech.hu